“- Az 1973., majd 1979. évi olajválságok során a keynesi szabályozott piacgazdaság külső hatások következtében működésképtelenné vált. A keresletnövelés, az állásteremtés politikája, amelyet az állam mérsékelt inflációs politikával finanszírozott, nem működött tovább, sőt növelte az amúgy is elszabaduló inflációt. Közgazdasági paradigmaváltás következett be, a Friedrich Hayek és Milton Friedman nevével fémjelzett neoliberális közgazdasági filozófia hódított teret, melyet a két közgazdász 1974-es és 1976-os Nobel-díja is fémjelzett.”

A keynesi modell tehát belsőleg oké, külső hatások következtében omlott össze. A Hayek-Friedmann teoria viszont egy mítosz szerinte, azaz egy alapok nélküli lufi:

“Azért bízom a tisztulás lehetőségében, mert érlelődik egy paradigmaváltás a közgazdasági teória és gyakorlat szintjein. Sokan felismerték, hogy a mindenható, önszabályozó piac mítosza hamis volt.”

Az teljesen rendben van, hogy ő jobbnak látja a keynesi modellt, az viszont nincs rendben, hogy egy hamis szembeállítást tesz: a számára kedves elképzelés egy reális gondolat( ami csak külső hatások következtében ment tönkre), míg a neki nem tetsző teóriát mítosznak bélyegzi. A mítosz szó a közgazdaságtanban talán a hülyeség szinonimájának lehetne nevezni.

Itt arról van szó, hogy van két értékrend, amelyek közül az egyik sokkal gyanakvóbb az állammal szemben, mint a másik. Mindkét értékrendre nagyon sokféle konkrét gazdaságpolitika építhető. Például korántsem egyértelmű, hogy mi is okozta a jelenlegi válságot. Sokak szerint épp az állami beavatkozás. Duronelly Péter írja a Mancsban:

“Ahogy az lenni szokott, némi politikai jellegű nyomásgyakorlás is besegített, amely az események központjában levő amerikai bankokat a túlzott kockázatvállalás felé terelte. A mostani krízis subprime válságként vonul be a történelembe, méghozzá azért, mert a bili az amerikai jelzáloghitelezés körüli problémákkal borult ki. A Clinton-kormányzat részben ideológiai, részben választási céloktól vezetve igyekezett a normál banki kockázatkezelési gyakorlat szerint nem hitelképes társadalmi rétegeknek lakáshitelt juttatni. Ekkor utasították a két nagy jelzáloghitel-intézetet, az idén nyár végén elhasalt Freddie Macet és Fannie Mae-t, hogy “nem príma”, azaz subprime hiteladósoknak is lakáshitelt nyújtsanak. Ezek nagyrészt feketék, illetve spanyol ajkú fehér lakosok voltak, akiknek a szavazataira a baloldali liberális gyökerű demokraták erősen számítottak. Az üzlet eleinte döcögve ment, ám később az innováció lehetővé tette, hogy egyre rosszabb bonitású adósoknak is nyakló nélkül adjanak hitelt. A hitelsztenderdek végül annyira fellazultak, hogy például a 2006-ban nyújtott subprime jelzáloghitelek egynegyede már a folyósítástól számított két éven belül bedőlt. “

Ez persze nem jelenti azt, hogy a keynesi modell pusztán egy államhívő mítosz lenne. Hiszen a fenti lehet a rossz beavatkozás iskolapéldája.

Most arra akartam rámutatni, hogy két gazdaságfilozófiai értékrend vitájában nem lehet az egyiket nagyvonálúan lemítoszozni( lehülyézni) és a másikat kitüntetni az értelmes jelzővel. Sokkal bonyolultabb az ügy. A két értékrend között mindig is lesz vita, mert a mélyben komolyabb( nem pusztán gazdasági) véleménykülönbségek húzódnak.
Azaz ha a hayeki modell mítosz csupán, akkor a keynesi is csak az. De nem erről van szó, hanem arról, hogy mi indokolja az államba vetett plusz bizalmat és mi szól ellene.

A végén megjegyezném, a mindenható piacról, úgy tudom, senki sem beszélt a neoliberálisok közül. Ők azt mondhatták maximum, hogy ez a legjobb.

Tanulság: Berend nem ért a “mitológiához”, ne is foglalkozzon vele, hiszen egyébként kitűnő gazdaságtörténész.